2012. július 9., hétfő

A menyasszony :)

Smink: Valami egyszerűben gondolkozom, hangsúlyosabb szemekkel. A fő szín a lila lenne.


Haj: Volt több kedvenc, míg végül a konty melett döntöttem.
Tetszett ez, de félek, hogy hamar kilógná magát, főleg, ha tánc közben kimelegszem. Sokszor szoktam így hordani a hajam, a tapasztalat mondatja ezt velem.


A félig feltűzöttel is ez a helyzet.

Végül egy feszesebb konty mellett döntöttem:

Fonattal:

Még virágon is gondolkodom, hogy rakatok bele:

Köröm: Egyszerű franciát szeretnék valamilyen kis mintával.


Cipellő

Több cipőm is lesz.

Egy a fotózáshoz. Ez egy ősrégi cipő, de szeretem, mert kényelmes és a célnak pont megfelel:

Lesz egy váltócipőm, egyenlőre ezt gondoltam, aztán majd még kiderül. Eredetileg tornacipőt szerettem volna, de mivel úgy hosszú lenne a ruhám, így ez a lehetőség kiesett. Mivel elég fájós a talpam, ezért mindenképp kell valami:

Ő pedig a fő cipellőm, a szertartások alatt ez lesz rajtam, és a vacsora meg a tánc alatt is, amíg bírom. Egyenlőre kényelmes, majd meglátjuk, hogy bírom benne, lehet nem is lesz szükség váltócipőre:



A lábamon, háttérben a ruhámmal:):

Menyecske ruci

Mivel lila lesz a fő színünk, ezért lila rucit szerettem volna, de mivel a koszilányok lilában lesznek, ezért inkább a zöld mellett döntöttem. A képeken annyira nem látszik a színe, de szép világos zöld. Ezt látta rajtam A. nem akartam úgy megvenni, hogy Ő nem látja. Ennek az lett a vége, mivel nekem tetszett, de bizonytalankodtam, és Neki is tetszett, hogy megvette Nekem:).

Van hozzá egy boleró is, de ezt nem fogom felvenni:
 Előről:
 Hátulról:
 Van alatta egy alsó szoknya, ami ki is lóg, szép fodros:
 A mellrész alatt pedig van egy kis masni:
Egyszerű fazonú, így később is felvehetem, azért is esett rá a választás:).
Most úgy néz ki, hogy lehet van egy másik befutó is, de ahhoz fogynom kéne még egy kicsit :), így az egyenlőre kérdéses.

Aki mer, az nyer.....:)

Kételyekkel tele vágtam bele, sokat izgultam, hogy milyen lesz a végeredmény. Hallottam jót és sok rosszat is a netes rendelésről. De az elv, ami alapján a rendelés zajlott csábítónak tűnt, így gondoltam lesz, ami lesz, belevágok. Egy ismerős ismerőse (ahogy az lenni szokott) révén, hallottam erről a cégről, akik foglalkoznak menyasszonyi ruhákkal. Nekik akkor már meg volt a ruha és mivel tetszett nekik, amit láttak, ezért gondoltam bele vágok, egy próbát megér. Mivel ajánlották azt is, ha nem tetszik a ruha, vagy nem jó nem kell megvennem, vissza fizetik az árát, tovább ösztönzött arra, hogy vágjak bele. Féltem, hogy milyen lesz a végeredmény, de az előbb említettek mellett, még az is csábító volt, hogy az ár a kölcsönzési árak mellett is eltörpül.
Így hát belevágtam, megrendeltem, és imádkoztam, hogy jó legyen, mert csak magasságot, mell, derék és csípő bőséget kellett megadni, és ez alapján készítették el a ruhát.Necces volt, hogy minden méret jó legyen. 4-6 hetet írtak, hogy ennyi idő alatt készül el a ruha, és 4 hét múlva már kaptam is az üzenetet, hogy elkészült. Őszíntén szólva, a szívverésem is elállt egy pillanatra. Elmenni nem tudtam érte, ezért kiküldettem otthonra. Alig vártam, hogy haza érjek, és felvehessem. Ahogy haza értem, mindent ledobtam, ami nálam volt és rohantam, hogy láthassam, és egyből bele is bújtam. Kicsit csalódott voltam, mert nem volt meg az érzés, aminek ilyenkor kell, hogy "igen, ő az, az én ruhám". De ekkor, csak bele bújtam, utána anyuék rendesen rámadták, befűzve, úgy ahogy azt kell, és akkor megtörtént a csoda:). Egysszerűen imádtam, imádom. Gyönyörűséges, és méretre is pont jó. Alig akartam levenni:). Egésznap csak vigyorogtam utána, és mindenkinek csak áradozok azóta is. A. nem látta, ki lett tiltva a szobából, csak Anyu meg Apu látta rajtam, és őket is látva, éreztem, hogy jó választás volt. Jól döntöttem, hogy kockáztattam, és úgy hogy nem is láttam, próba nélkül rendeltem egy ruhát. Egy hibája van csak, hogy meggyűrődött szállítás közben, de ezen lehet segíteni:).
Hát, akkor jöjjön Ő:
Én nem lettem lefényképezve benne, úgy csak a nagy napunkon lesz látható.
Az eredeti:

Az én szépségem előről:
A fényes részig tart az eleje, a mattabb rész a hátuljához tartozik, az uszály része.
A felső rész:
 Hasonló mintázat van a szoknya részen is csak kisebbe:
Hátulról:


A fűző része, persze itt nincs rendesen befűzve:

Egészen a fenekemig leér a fűző.
Rendeltem hozzá abroncsot is:
Szóval Ő az! Már otthon pihen a szekrényben és várja szeptember 15-ét. Már alig várom, hogy újra felvehessem:).
A fátyol, a boleró és a kesztyű még hiányzik hozzá, de lassan azt is beszerezzük:).
Akiktől rendeltem: esküvőfutár